Teljes a keret, Martino elkezdte a munkát2013.07.29. 13:22, mercii. / eurobarca.hu
Az FC Barcelona új szakvezetője, Gerardo ’Tata’ Martino a hétfői nap délelőtti tréningjén már az első keret összes játékosával számolhatott, miután megérkeztek a nyári pihenőjükről a válogatott játékosok, így többek közt a nagy nyári igazolás, a brazil Neymar is. Martino első ízben szólhatott a csapat egészéhez, Xaviék pedig az orvosi vizsgálatokon is átestek. Tito Vilanova sajnálatos távozása után a július 29-i nap egy teljesen új fejezetet nyitott az FC Barcelona labdarúgócsapata számára. Egyrészt a nagy nyári igazolás, Neymar elsőként találkozhatott új csapattársaival, másrészt az új szakvezető, Gerardo ’Tata’ Martino első alkalommal intézhette szavait a csapat egészének.
● A cikk még nem ért véget, folytatás a Bővebben mögött!
A protokolláris bemutatkozás után Martino vázolta a taktikai elképzeléseit a játékosoknak, ám ezt követően a teljes keretnek még nem tudott edzést tartani, ugyanis a válogatottaknak délelőtt át kellett esniük a szokásos, idény eleji orvosi vizsgálaton.
Alves, Neymar, Valdés, Jordi Alba, Piqué, Sergio Busquets, Cesc, Iniesta, Xavi és Pedro teljesítették a vizsgálatokat, így a következő, ma este 19 órakor kezdődő foglalkozáson már csatlakozhatnak a többiekhez. A brazil támadón, Neymaron egyébként csak különböző méréseket végeztek el, ugyanis az orvosok őt már teljes körűen megvizsgálták a leigazolása előtt.
Forrás: eurobarca.hu / Teljes cikk!
|