Komoly lépéseket tett a Juventus David Villa megszerzéséért - sajtóhír2012.11.03. 21:46, mercii. / hatharom.hu
Spanyol sajtóértesülések szerint a Juventus tárgyalásokat kezdeményezett a Barcelona csatárát, David Villát képviselő játékosügynökséggel.
Miután a Juventus nyáron lecsúszott Robin van Persie, Fernando Llorente, Edin Dzeko és Gonzalo Higuaín leigazolásáról is, a jelek szerint ezúttal mindent megtesznek a vezetők azért, hogy januárban vagy legkésőbb jövő júliusban egy klasszis csatárral erősíthessék meg a klubot. Az El Mundo Deportivo beszámolója szerint azt a Giuseppe Bozzót kérték fel a David Villa ügynökeivel való tárgyalásra, aki Martín Cáceres megvásárlásakor is közreműködött.
A 2010-ben a Barcelonához érkezett Villa tavaly decemberben lábtörést szenvedett, és emiatt hosszú időt kellett kihagynia. Az elmúlt hetekben kisebb feszültség generálódott körülötte - az is felröppent, hogy a korábbi vezetőedző, Josep Guardiola el akarta őt adni -, és a kezdőcsapatban is csak háromszor kapott eddig lehetőséget, de már összesen öt gólt szerzett.
|