Gólok nélkül nem megy! Celtic - FC Barcelona 2-1 (1-0)2012.11.09. 16:46, mercii. / barcanoticias.blog.hu
Második vereségét szenvedte el Tito Vilanova ebben az idényben, ezúttal Glasgowban vérzett el a csapat, ahol a hazaiak két helyzetüket tökéletesen használták ki, ellenben a vendégekkel, akiknek semmi sem jött össze.
Jobb helyzetkihasználásának köszönhetően a Celtic tegnap legyőzte a Barcelonát a Bajnokok Ligája csoportkörében, így még nem pihentetheti Vilanova kulcsjátékosait a következő két találkozón.
Az első félidőben Barca helyzeteket és Celtic gólt könyvelhetett el a Celtic Park közönsége. Hiába támadott már az elejétől fogva a Barcelona, a nyomást jól bíró - ebben már volt 90 perc részük a skótoknak a Nou Campban - hazaiak ahol tudtak mindig bele-beleszúrtak a labdába, mindig volt egy utolsó láb, vagy az ezen az estén is remekül védekező Forster.
Ráadásul egy olyan góllal szerzett vezetést Celtic, amitől már Vilanova is tartott, rögzített helyzetből, egy szöglet után. A 21. percben a berobbanó Wanyama a rövidbe fejelt az elalvó védők mellett. (1-0).
● A cikk még nem ért véget, folytatás a Bővebben mögött
Ezt követően sem változott semmi, a Celtic védekezett és a kontrákra épített, a Barcelona támadott de ezekben valahogy nem volt meg az átütő erő. A második félidőben is szinte azonosan zajlottak a dolgok, azzal a kivétellel, hogy a 70. percben lehozta Vilanova Songot, beküldte Fabregast, ám ezúttal nem jött be a csere. A védekező középpályás hiánya is oka lehetett a 86. percben annak, hogy egy hosszú előreívelés után Watt megiramodhatott, hogy aztán higgadtan lőjön a bal alsóba a tehetetlen Valdés mellett. (2-0)
Messi gólja (2-1) a 91. percben túl későn jött ahhoz, hogy megfordíthassa a Barcelona a mérkőzést, így három pont nélkül de még mindig csoportelsőként térhetett haza a csapat Katalóniába.
A mérkőzés statisztikája:
Celtic Glasgow Forster; Lustig (Watt, min.72), Ambrose, Wilson, Matthews, Commons, Wanyama, Ledley, Mulgrew, Samaras (Kayal, min.79), Miku.
FC Barcelona Valdes; Alves, Bartra (Piqué, min.71), Mascherano, Jordi Alba, Song (Cesc, min.71), Xavi, Iniesta, Pedro, Messi. Alexis (min.65)
Gólszerzők: 1-0: Wanyama, min.21. 2-0: Watt, min.83. 2-1: Messi, min.91
Játékvezető: Björn Kuipers
Sárgalapok: Song, Miku, Jordi Alba
Helyszín: Celtic Park, 58.000 néző
|