Ünneplés gálázva: 8-02013.08.03. 22:44, mercii. / eurobarca.hu
Az FC Barcelona pazarul mutatkozott be az új idényben a saját szurkolói előtt az alapító tiszteletére 48. ízben kiírt Gamper Kupa alkalmával. A Barça 8-0 arányban is megérdemelten győzte le a brazil Santost, melynek esélye sem volt a meccs egyetlen egy percében sem. A hazai együttes közül többen nyújtottak kiváló teljesítményt, de elmondható, hogy az egész csapat felszabadultan játszott.
A kezdőcsapatban még nem kapott helyet a hazai bemutatkozásra váró Neymar, így az első játékrészben a brazil helyett még Pedro rohamozhatta a Santos kapuját. A spanyol támadó sikerrel is tette mindezt, Alexisen és Messin kívül ő is betalált a dél-amerikai együttes hálójába. A vendégek nem igazán találták a labdát, a hazai labdarúgók nagy kedvvel és frissen mozogtak, ez a párosítás pedig rengeteg helyzetben mutatkozott meg.
A fenti három találaton kívül Léo, a vendégek védője egy öngólt is összehozott, így a szünetre 4-0-s katalán előnnyel vonulhattak a felek. ’Tata’ Martino már a szünetben is cserélt, beállt többek között Cesc Fábregas és a Camp Nouban debütáló Neymar is, akik még jobban felpezsdítették az amúgy is energikus hazai támadószekciót. Fábregas duplázott, Neymar gólpasszt adott, ráadásul a B kerettől felhozott fiatal csatár, Dongou is betalált, miután a találkozó legvégén Cesc középre adását juttatta az üres kapuba pár méterről.
● A cikk még nem ért véget, folytatás a Bővebben mögött!
Az elmúlt idényben is gólerős szélső, Adriano is lőtt még egyet, miután egy befelé meghúzott csel után a megpattanó lövése a kapuban kötött ki. A Barça tehát a második játékrészre is ugyanolyan kedvvel futott ki, mint az elsőre, a fiatalok is beálltak, Neymar debütált, ráadásul külön öröm lehetett látni azt, hogy Alexis Sánchez a tavalyi önmagánál sokkal magabiztosabban és jobban futballozott.
Paradox módon az alapító tiszteletére kiírt találkozó egyben egy megemlékezés is volt a nemrég elhunyt legendás kapus, Antoni Ramallets előtt. A meccset egy perces néma gyászszünet előzte meg, Valdés és Pinto pedig Ramallets nevét viselő mezben léptek pályára.
Ez csak egy edzőmeccs volt, ugyanolyan, mint a Bayern München elleni, azaz semmiféle komolyabb következtetést nem szabad levonni belőle. Felkészülési mérkőzésnek azonban kifejezetten látványos volt.
FC Barcelona – Santos: 8-0 ( 4-0 )
Barcelona, Camp Nou
81.251 néző
Vezette: Xavier Estrada Fernández
FCB: Víctor Valdés (Pinto, 46'); Dani Alves (Montoya, 46'), Piqué (Bartra, 46'), Mascherano (Bagnack, 77'), Alba (Adriano, 46'); Sergio Busquets (Song, 46'), Xavi (Sergi Roberto, 46'), Iniesta (Cesc, 46'); Pedro (Neymar, 46'), Messi (Dongou, 61'), Alexis (Dani Nieto, 72').
Santos: Aranha (Vladimir, 46'); Rafael Galhardo (Cicinho, 46'), Edu Dracena, Durval (Gustavo Henrique, 46'), Leo (Mena, 46'); Arouca (Alan Santos, 61'), Cícero (Víctor Andrade, 77'), Leandrinho (Leo Cittadini, 46'), Montillo (Gabriel, 77'); Thiago Ribeiro (William Jose, 35') (Pedro Castro, 77'), Neilton (Giva, 46').
Gólok: 1-0, Messi (7'); 2-0, Leo (12' - öngól); 3-0, Alexis (21'); 4-0, Pedro (28'); 5-0, Cesc (53'); 6-0, Cesc (67'); 7-0, Adriano (74'); 8-0, Dongou (83').
Forrás: eurobarca.hu / Teljes cikk!
|