Brutális november jön a Barcelona számára2012.10.30. 12:54, mercii. / forrás: barcanoticias.blog.hu
Az október 6 meccs után az év utolsó előtti hónapjában eggyel megfejeli azt a katalán csapat, azaz erőltetett menetbe kezd Vilanova legénység, olvasható a mundodeportivo.com-on.
Augusztus óta folyamatosan emelkedett az egy hónap alatt lejátszott mérkőzések száma, ami most novemberben fog igazán kicsúcsosodni, s ebben nem csak a klub de a válogatott meccsek is keményen beleszólnak.
Két utazása lesz a Barcának Moszkvába és Glasgowba, ezen kívül négy bajnoki meccs és egy kupameccs szerepel a programban. Ami azonban igazán nehézzé teszi ezt a sorozatot, az a november 14-i válogatott mérkőzés ahol összesen 27.970 kilométert fognak repülni a válogatottak. Valdés, Busquets, Xavi, Iniesta, Cesc, Pedro, Villa Panamába, Messi, Mascherano Szaud Arábiába megy, Alexis Sánchez Svájcba, Song Genfbe, Alves és Adriano pedig New Jerseyben játszik Kolumbiával.
Ha ez nem brutális akkor mi? Csak remélni tudjuk, hogy minden játékosunk épségben átvészeli ezt a próbás időszakot, és további sérülések nem nehezítik a csapat helyzetét tovább.
|