Cugat: Villa el is veszthette volna a lábát tavaly2012.11.06. 12:45, mercii. / barcanoticias.blog.hu
Az FC Barcelona orvosa szerint komoly kockázata volt annak, hogy a játékost majdnem egy éve repülőn kellett hazavinni Japánból, olvasható a sport.es-en.
Tavaly decemberben a Klubvilágbajnokságon szenvedett sípcsonttörést David Villa, ami azon túl, hogy súlyos sérülés volt, a nagy távolság miatt is komoly kockázatot rejtett a játékos számára.Erről beszélt Dr. Ramón Cugat a La Sexta-nak.
"Amikor nyolc-, tíz-, tizenkétezer láb méter magasan változik a nyomás, akkor nagy kockázatnak van kitéve a sérült rész. Ez egy igen komoly sérülés volt, akár a lábát is elveszthette volna közben" - mondta Cugat.
Nem így történt, sőt most már 100%-os állapotban van a csatár, amit egy embernek mindenképpen nagyon megköszönhet. Ő pedig Tito Vilanova. "Van nálunk egy mester ember, egy igazi koponya, akit úgy hívnak Tito Vilanova, és aki nagyon-nagyon okosan adagolta a játékos visszatérését. Rendkívül intelligens ember." - nyilatkozta az orvos.
|