Villa ismét kijött a kórházból2013.02.15. 13:13, mercii. / eurobarca.hu
David Villát pénteken kora délelőtt kiengedték a kórházból, ahová még csütörtökön vitték be a veseköve miatt. A spanyol támadó rögtön a Ciutat Esportiva Joan Gamper edzőközpontba igyekezett, ahol teremben ugyan már dolgozott, de a Granada elleni bajnoki találkozót biztosan kihagyja majd. A csapat katalán középpályása, Xavi péntek délelőtt már a társaival tudott dolgozni, így az ő felépülése is jó úton halad.
Jordi Roura irányításával péntek délelőtt ismét az edzőpályán volt a Barça, hogy folytassa a felkészülését a Granada elleni, szombat este 20 órakor rendezendő bajnoki összecsapásra. A tréning fő pozitívuma az volt, hogy a Valencia ellen megsérült Xavi Hernández már a társaival tudott edzeni, így gyakorlatilag kijelenthető, hogy a jövő heti, AC Milan elleni mérkőzésen bevethető lesz.
A katalán középpályás tehát már teljes értékű edzésmunkát végzett, az orvosok engedélyét azonban a játékra még nem kapta meg, így valószínűleg a játékos és a szakmai stáb terve is az, hogy Xavi az olasz gárda elleni találkozóra kerüljön a lehető legjobb állapotba, ez pedig azt jelentheti, hogy a Granada ellen még nem lép pályára. Erről hivatalos kommüniké nem volt, de az elmúlt évek gyakorlatából erre lehet következtetni.
Mint ahogy David Villa sem lesz ott a kellemetlennek ígérkező idegenbeli túrán, miután egész héten a vesekövével szenvedett, s habár péntek délelőtt ismételten kiengedték a kórházból, csak teremben tudott még dolgozni. Az együttes szombat délelőtt 10 óra 30 perckor fog elindulni Granadába, és előreláthatólag 11 óra 55 perckor fog megérkezni az idegenbeli meccs helyszínére.
|