Milan után, Real előtt!2013.02.24. 11:27, mercii. / barcanoticias.blog.hu
Kínkeserves győzelmet aratott tegnap az FC Barcelona az andalúz gárda ellen, ám a lényeg, ismét győzött a csapat, választ adva a kétkedőknek, akik már egy rossz szériáról beszéltek.
A Milan elleni vereség Jordi Roura azt mondta, egy dolog, hogy kikaptak, ám annál lényegesebb, hogyan reagál a csapat a vereségre? Nos, a választ megadta tegnap a Barcelona, amely a Real elleni meccs miatt bár nem a legjobb összeállításban léphetett pályára, még így is sikerült hátrányból felállva negyed óra alatt eldönteni a találkozót.
A szokásos formulát láthatta a közönség az első félidőben. A Barcelona támadott, a Sevilla pedig - gyakorlatilag - beállt a saját kapuja elé, és csak a kontrákban bízva próbálta kihúzni kapott gól nélkül. Ez sikerült is nekik, mivel kissé fásultan játszott a csapat, talán Iniesta és Thiago voltak azok, akik próbáltak helyzeteket kialakítani, és helyzetbe hozni a csatárokat, nem sok sikerrel.
Sőt! A félidő végén, amikor már mindenki a szünetet várta, a Sevilla az egyetlen helyzetéből gólt szerzett. Történt mindez a 42. percben amikor Botía egy beadás után három ember között tudott pattanásból a kapuba fejelni. (0-1). Bosszantó gól volt, ami manapság már - sajnos - megszokott a Barcelonánál.
● A cikk még nem ért véget, folytatás a Bővebben mögött!
A második félidőre aztán egy másik ritmusban játszó Barcelona jött ki, akik villámgyorsan megfordították az eredményt. Az 52. percben Dani Alves robogott el a jobb oldalon, beadását az üresben érkező David Villa fejelt Beto hálójába (1-1). Le a kalappal Villa előtt, aki ahhoz képest, hogy alig játszik a csapat második legeredményesebb játékosa.
Hét perc múlva már a Barcánál volt az előny! Ekkor Leo Messi látta meg jól az üresbe futó Tellot, aki lefutotta védőjét, visszacenterezett az érkező Messinek, ő pedig, ahogy szokta, kihasználta a kínálkozó alkalmat. (2-1).
A gól után kitámadott a Sevilla, és több veszélyes ellentámadást is vezetett, úgy tűnt nagyon gyorsan tudnak átszaladni a középpályán. Ezt látta Roura is, aki előbb Xavit hozta be Iniesta, Busquetset pedig Villa helyett, így egy erősebb szűrővel már nem volt olyan hatékony az andalúzok támadásvezetése.
Egy helyzet azonban nagyon kimaradt, a csereként beállt Negredo ajtó-ablak helyzetben nem tudott Valdés kapujába lőni! Ez pedig egyenlítési lehetőség volt. Azzal viszont, hogy nem esett több gól, a Barcelona behúzta a három pontot, s újabb lépést tett a bajnokság minél előbbi lezárása felé. Most már jöhet a kedd és a Real elleni Copa del Rey találkozó.
A mérkőzés statisztikája:
FC Barcelona: Valdés, Alves, Piqué, Mascherano, Montoya, Song, Thiago, Iniesta (Xavi, 68'), Alexis (Tello, 46'), Messi, Villa (Busquets, 78').
Sevilla FC: Beto; Coke, Fazio, Botía, Navarro; Maduro (Alberto, 81'), Medel (Kondogbia, 54'), Rakitic; Navas, Manu, Babá (Negredo, 66').
Gólok: Botía, min. 42, Villa min. 52, Messi min. 59
Játékvezető: Carlos Velasco Carballo
Sárga lapok: Fernando Navarro, Botía, Alves.
Helyszín: Camp Nou, 57.629 néző
|